A szépség természetes

A szépség természetes

2010. szeptember 11., szombat

Feket szappan másképp

Nagyon pihentagyú voltam...
Meguntam, hogy szétfolyik a fekete szappan, hiába tartottam szárazon, eljön az a méret, amikor nagyon puha lesz és nehezen használható, viszont még mennyiségnek mondható. Az is zavart, hogy kicsit trutykós kinézetű lett tőle a csap, minden elővigyázatosság ellenére..., így fogtam és belehajítottam egy régi üres folyékony szappanos flakonba, engedtem rá forró vizet, összeráztam és kész van a folyékony szappan. Így már nem fekete :). Nem habzik, mivel nincs benne SLS :), de kitűnően tisztít. Akinek hiányzik, felturbózhatja aloe vera géllel vagy növényi tenziddel, nekem így is megfelel, mert így a tiszta anyag megy csak a tenyerembe :)

2010. szeptember 10., péntek

Arcszesz

Csak hogy a fiúk se maradjanak ki a házi készítésű kencézésből

- Vodka, benne
- körömvirág fejek -1 marék a fél literhez-,
- pár szál fodormenta levél,
- egy kevés borsmenta levél.
Egy hónapig bezárt befőttes üvegben a félárnyékban érni hagyni, majd leszűrni.
"Parfümmel" lehet illatosítani, azaz bio, 100% tisztaságú illóolajat lehet bele tenni, ha van olyan illat, ami "elfér" a pasin.

***

Nem próbáltam.
Egy ismerősöm 30 éve!!! használja arcszeszként, mert allergiás a "bótira".

Mágika75 írta ezt a receptet.

Még én sem próbáltam, tekintettel arra, hogy viszonylag kevés arcszeszt használok :-)))))))))

2010. augusztus 6., péntek

Meg van a megoldás!!!

Most nem akarok ódákat zengeni arról, hogy milyen jó a kókuszolaj és miért... :)))
Nagyon szeretem a szűz változatát, mert kókusz illatú éééééééééés ízű. És aminek kókusz íze van, azt meg kell ennem... :))) Szerintem genetikailag kódolva van :))). Vagy esetleg a szervezetem kívánja a benne lévő esszenciális (létfontosságú) anyagokat, például az anyatejhez hasonló összetételű laurilsavat...

Így hát a történet mindig úgy kezdődött, hogy megérkezett a szűz kókuszolaj Hajniéktól... és úgy lett vége, hogy megettem :) Gyorsan az elején kipróbáltam bőrre, hajra... de ennél tovább nem sikerült jutnom, pedig a bőröm is nagyon szerette (volna :).

De most!!!! Betévedtem kedvenc munkahelyemre, és mivel tértem haza? Finomított kókuszolajjal. Először ódzodttam tőle, mint minden finomított dologtól. Aztán az győzött meg az üzletben, hogy 50% a laurilsav tartalma. Az nem olyan rossz azért ;), úgyhogy velem jött. A finomított kókuszolajról azt kell tudni, hogy szagtalan és íztelen. Egyébként selymes, lágy íze van, jázminrizzsel isteni finom ;). De mivel szagtalan és legfőképpen íztelen, ezért már nem is kell megennem. :)))) A bőröm viszont rajong érte!!!!!! Végre oda is jut a fincsi kókuszolajból. Nagyon selymes és puha lesz tőle a bőr!!! Végre!!!

2010. augusztus 3., kedd

Tapasztalatok - koszmó kezelése

Ha már kérdeztem, akkor a tapasztalatot is leírom. :virag:

Vattával vékonyan bekentem neem-olajjal KisGabi buksiját. Becsavartam egy textilpelusba, majd 20-25 perc múlva lemostam és átmostam fekete szappannal.
Átkeféltem a haját és jelentem tökéletesen tiszta lett!!!!!!:virag:

Köszönöm!:oleles:


Kispnni osztotta meg velünk frissen a tapasztalatát. Mi is köszönjük! :)

Kérdések és válaszok 5. - Korpásodás oka és kezelése

Korpásodásról akkor beszélünk ha a fejbőr elhalt sejtrétege pikkelyszerűen, szabad szemmel is jól érzékelhető módon válik le.

Kiváltó ok:
Egy gomba, Pity-sporum-ovalis amely mindenki fejbőrén megtalálható.
Ha ez a gomba túlzott mértékben elszaporodik, felgyorsul a fejbőr természetes sejtmegújulási ciklusa. Így az elhalt hámsejtek összetapadva gyorsabb ütemben távoznak.


Száraz korpásodás


Felborul a fejbőrön lévő mikroflóra, ezért nem működik a védekező rendszer, a pity-sporum-ovalis nevű gomba elterjed ezzel tönkre teszi a felhám rétegen lévő sejteket. A fejbőrön lévő korpalemezkék nem zsíros tapintásúak, levállásuk a bőr felületéről gyors. Kihullik a hajszálból.


Zsíros korpásodás

A fejbőrön lévő korpalemezkék zsíros tapintásúak, tapadnak a fejbőrhöz. Heves viszkető érzéssel jár. Ha a zsírral átitatott korparéteg hosszabb ideig a hajas fejbőrön marad, a bőrlégzés lassul, amely a hajnövést is gátolja. (Nekem ilyen volt)


Seborrhoeás dermatitis

A gomba irritálja a mirigyeket, így begyullad, bőrpírt okoz. Zsírsav termelődik, irritáló hatású, gyulladást okoz (bőrviszketés). A korpapikkelyek egyre nagyobbak lesznek. Visszatérő elváltozás, tünetmentessé tehető.


A korpásodás okai külső és belső tényezők egyaránt lehetnek:

- stressz
- legyengült immunrendszer---> nagy dózisú és/vagy természetes, jó felszívódású multivitamin komplex
- klíma változás
- sapka viselése
- szervezet elsavasodása, a pH érték megbomlása ---> lúgosító táplálkozás: köles, zöld növények nagymértékű fogyasztása, esetleg lúgosító kúra, alga tabletta/kapszula, búzafűlé... sok zöldség-gyümölcs fogyasztása...stb.

Kezelése:

Vírus-, baktérium- és gombaölő természetes "szerek":

- teafaolaj
- grapefruitmagcsepp
- ezüst kolloid
- neem olaj
- ecet
- citrom olaj

Lehet kísérletezni...
Ezek közül nekem a leghatékonyabb és leglátványosabb a neem olaj használata volt (és van ).

2010. augusztus 2., hétfő

Kérdések és válaszok 4. - Shea vaj minősége

Általában a sheavaj.hu-ról rendelek shea vajat, ami eddig mindig jó volt. De múltkor a barátnőm szerzett valahonnan és az egész olyan szemcsés volt, mintha homok is bele lenne keverve. Ez mitől lehetett? szörnyű érzés volt, azzal kenni magam.


A shea vaj és általában a sajtolás útján nyert olajok minősége nagyon-nagyon eltérő lehet. Elképzelhető, hogy nem hidegen sajtolt volt, de sajnos még ott is előfordul néha.
Mindig ellenőrizni kell a tanúsítványokat, akárhonnan is szerzed be, és akkor nem lehet mellényúlni. Ezek a tanúsítványok megbízhatóan informálnak a minőségről. Általában ezeket feltüntetik a honlapon, ha nem, akkor kérni/kérdezni kell!

2010. július 31., szombat

Kérdések és válaszok 3. - Mivel mostok hajat?

Kellene valami természetes, bio, samponszappan....



Erre sokféle megoldás létezhet. Most kettőt írok le:

- Fekete szappan: ez növényi olajból van, semmi káros összetevőt nem tartalmaz. (Régen is szappannal mostak hajat még a kozmetika biznisz hajnalán...) Arra azonban érdemes figyelni, hogy a szappannak lúgos a kémhatása. Hogy a ph-érték kiegyenlítődjön érdemes utána ecetes vagy citromleves öblítést alkalmazni.

- Mosódió: vagy kiáztatom, vagy kifőzöm a szapponint a mosódióból. Konyhai robotgéppel vagy turmix géppel habbá verem, és úgy viszem a fejemre, hajamra. Azért szeretem hab formában, mert így könnyebb irányítani, hogy hova kerüljön.

Mindkettő szépen tisztít, függetlenül attól, hogy nem nagy töménységű kencékről van szó. A természetes/natúr megoldások kedvelőinek ez remek megoldások.

Ajándék

Eddig 6 posztot írtam és 6 rendszeres olvasóm van. :) Ez nagyon szép! Ha ilyen mértékben iratkoztok fel rendszeres olvasónak, akkor a feliratkozók közül ki fogok sorsolni natúrkozmetikumokat! Szóljatok másnak is! ;)

2010. július 29., csütörtök

Kérdések és válaszok 2. - Illóolajok

Mivel tudnám földobni a mangóvajat?
Az arcomra vettem, zsíros/kombinált a bőröm.
Valami illóolajra gondoltam, hogy ne lenne ennyire zsírosbödön illata....


Ha arcra kened akkor fontos, hogy körültekintően válaszd meg az illóolajt!!! Az illóolajok nagy része fotoallergén, fényérzékenyítő, ami azt jelenti, hogy UV sugárzás hatására allergiát, valamint maradandó szépséghibákat okozhat, pl.sötétebb foltok keletkezhetnek a bőrön!!!

NE alkalmazd a citrom és a narancs illóolajat, ha napra mész!

Ártalmatlan illóolajok, így biztonsággal használható egész nyáron, pl. shea vajjal, mangó vajjal keverve, arcvédelemre, testápolásra, napozáskor, házi parfüm készítésekor:

* levendula
* rózsafa
* jázmin



A zsíros, kombinált bőrhöz: én is ezzel rendelkezem.... Szeretem a mangó vajat arcra is, kifejezetten a szem környékre. Viszont a zsíros vonása miatt a bőrömre a shea vaj-neem olaj kombináció maximálisan bevált!!!És nekem még az is közre játszik, hogy lisztérzékeny vagyok, és ha néha csalok a diétában, akkor egyből jönnek a gluténragyák, amik olyan jól megtermett pattanások. Ezt is kiválóan kezeli a neem-shea. Voltam egy 3 napos rendezvényen a hétvégén, és 1 éve nem látott ismerőseimmel is találkoztam. Egymástól teljesen függetlenül meglepően sokan megjegyezték, hogy megszépültem!!! Hát... nagyon legyezte a hiúságomat. Pedig csupán annyi a változás, hogy szép lett a bőröm.

Jó kencézést!

2010. július 28., szerda

Tapasztalatok - eplilálás, borotválkozás utáni bőrápolásra

Egy tapasztalat kókuszolajjal kapcsolatban:
Nagyon jó a frissen epilált lábamra, gyorsan megnyugszik a bőröm. Borotválkozás után jó a férfiaknak is bőrápolásra.

Köszönjük Worshiper!

2010. július 27., kedd

Tapasztalatok - száraz, korpás hajra 1.

Ylionne osztotta meg velünk a tapasztalatát a minap:

Hajmosásom tegnap:
Estére tulasis hajhullás ellenivel kentem a fejbőröm a hajamat pedig mandulaolajjal, finoman h ne tocsogjon, de mindenhol... de annyira nem lett durva, befonva sapi nélkül tudtam aludni.
Másnap ment a kókuszolaj a fejbőrre, és nagy masszír kb 1 órát volt így, de lehet 2
mosás fekete szappannal, nagy masszírral, majd tojás-citrom-illóolaj
majd ecetes-illóolajos-vices öblítés (jajj a fejbőröm nem bírta mert sebesre vakartam....) szóval csak a hajrészre ment
száradás természetesen és szuperpuha lett!!!


Köszönjük!!! :)

Előzmény:

Száraz, korpás hajra neked a kókuszolajat ajánlanám. Táplálja erősíti és csillogóvá teszi a hajat. Csinálj belőle pakolást, meg fogja hálálni a hajad, mert beállítja a fejbőr optimális működését és megszünteti a korpaképződést. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy korpás is volt, inkább nedves korpa a zsír miatt, és azt is 98%-osan jól kezelte a neem, most este fogok egy kókuszolajos pakolást is beiktatni neemmel keverve, majd beszámolok az eredményről.)

Kérdések és válaszok 1. - Neem olaj

Kisvic, a neem-et mosás előtt kented a fejbőrödre? Meddig hagytad rajta?


Igen, mosás előtt bemasszírozom az egész fejbőrömbe. Az idő: úgy szoktam, hogy zuhanyzás előtt bemasszírozom, még teszek-veszek a fürdőbe, aztán zuhanyzok és a legvégén mosom meg a hajamat. Ez kb 20 perc így. Lehet zuhanysapkával dunsztot is készíteni , ez a shea vajas pakolásnál is hasznos. De egyébként, úgy is lehet - és így sokkal hatékonyabb -, hogy este csinálod meg a pakolást6, zuhany- vagy úszósapka a fejre és reggel mosod meg a hajad. Így éjszaka magába szívja a lehető legtöbb tápanyagot a haj és a fejbőr. Ilyet -ezt a másodikat- elég havonta, vagy türelmesebbeknek hetente, kéthetente egyszer.
Vagy ha nem akar valaki benne aludni, akkor délután megcsinálod a pakolást (egy olyan nyugisabb, otthonlevős napon ) zuhanysapka, és este hajmosás.

A neem olaj egyébként nagyon szépen helyre tette a fejbőrömet. Eddig nagyon zsíros volt, ami azt is magában foglalta, hogy tele volt pattanással a fejbőröm , ami nagyon kellemetlen volt, a zsírtengerről nem is beszélve... Legelőször a Dr Hauschka samponban találkoztam a neem olajjal, de az iszonyú drága volt és hosszú távon nem tudtam megengedni magamnak... Ezért nagyon örülök, hogy most már maga az olaj natúr, természetes formában is elérhető, és nagyon jó áron!

2010. július 24., szombat

Natúrkozmetikai tapasztalataim 1.

- Shea vaj neem olajjal keverve gyönyörűen helyre rakta a problémás (zsíros, pattanásos, helyenként száraz) bőrömet, emellett szép egyenletesen barnultam le tőle. Ugyanez kiváló hajpakolásnak is bizonyult.

- Neem olajat a fejbőrömbe masszíroztam és már az első használat után látványos javulás volt: az addig már másnapra zsírtenger hajam majdnem 1 hét után kezdett zsírosodni csak. Aztán a módszert tovább fejlesztettem, és a samponba kevertem a neem olajat (a kezembe nyomtam a sampont és csurgattam bele kb ugyanannyi neem olajat), így nem csak a fejbőrömet táplálja. Nagyon szép lett tőle a hajam. És könnyen kezelhető, ami nekem azért fontos, mert már iszonyú hosszú.

- Mangó vaj: nagyon szeretem, mert rendkívül sokoldalú. Nem tudom ki mire használta, de én teszteltem mellápoló krémnek is, kiváló. Kicsit tovább gondoltam és bimbóápoló krémnek is használtam, tökéletes, mert nem tartalmaz semmi olyan anyagot, ami a szopizó csemetét irritálhatná. Tehát tökéletes bimbóvédő krém, és ár-érték arányban veri az összes piacon kaphatót!!! Ezen kívül (mivel a mell bőre sokkal vékonyabb, mint a szemhéj bőre) kipróbáltam szemránckrémnek is . Nagyon bevált, mert nem tartalmaz irritatív anyagot, jól felszívódik, nem hagy zsíros érzést maga után, olyan igazi finom krémvaj, nagyon szeretem. Amit még alkalmazok vele, az az, hogy amikor a korrektort a szemem alatti barna területre felviszem, össze keverem mangóvajjal így nem szárítja ki azt az érzékeny területet, egyébként meg igen, mert ez a korrektor úgy van kitalálva, h a pattanásokat is leszárítsa...

- Kókusz olaj: szeretem bőrre is, ez még tesztelés alatt van (eddig meg vagyok elégedve vele), mert az első adagot sajnos megettem . Nagyon értékes anyagot tartalmaz (laurilsav, keressetek rá), ami hasonló az anyatej összetételéhez. Hiába, kívánta a szervezetem, muszáj volt megenni .

A termékeket a sheavaj.hu-ról rendeltem.

2010. július 23., péntek

Köszöntő

Szeretettel üdvözöllek!



Évi vagyok, 28éves, egy tündéri kisfiú, Zsombor édesanyja. Foglalkozásomat tekintve egy bio boltnak a szakmai vezetője voltam eddig alkalmazottként, amíg Zsombor meg nem született. Amikor néhány éve eljöttem szülni, még nem gondoltam volna, hogy ez idő alatt ennyit fog fejlődni a natúr- és ökokozmetikai piac Magyarországon. Nagy öröm látni ezt mind szakmailag, mind felhasználóként (vagy ha úgy tetszik haszonélvezőként :).

Bombaként robbant a hazai piacra például a La Clareé ökokozmetikai termékcsalád, ami döbbenetes minőség és prémium kategória a kozmetikumok világában.



A natúrkozmetikumok picán pedig már lehet kapni például shea vajat, mangó vajat, neem olajat, kókuszolajat, kakaóvajat és még sok minden mást, amivel eddig csak kozmetikumok alapanyagaként találkozhatott az ember...



Örvendetes változások ezek :)



Ezekről fog szólni ez a blog. Sok mindent be fogok mutatni és hasznos, gyakorlatias tippeket fogok adni a felhasználásukkal kapcsolatban.



Írjatok bátran kommentet, ha kérdésetek van vagy ha valami tapasztalatot szeretnétek megosztani a nagyérdeművel :)!!!

Jó csemegézést a témákban!